Hírek
2020. Február 16. 05:05, vasárnap |
Belföld
Forrás: infovárosok - fotó: police.hu
Száguldozva és ittasan okozott halálos balesetet, vádat emelnek
A Jászberényi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy helyi lakos Jászberény lakott területén kívül, a 31-es számú főútvonalon személyautóval közlekedett 2019. november 13-án 17 óra 15 perckor, amikor egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és frontálisan összeütközött egy személykocsival, amiben ketten utaztak – közölte a rendőrség.
A járműben utazók a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a jászberényi sofőr súlyos sérülést szenvedett.
A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a balesetet okozó sofőr ittasan ült a volán mögé, továbbá a megengedett 90 kilométer óránkénti sebesség helyett 140-nel közlekedett. A rendőrök halált okozó, ittas állapotban elkövetett, közúti járművezetés bűntett elkövetése miatt V. Róbertet gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételéről határoztak. A bíróság 2020. január 10-én rendelte el a jogsértő letartóztatását.
A Jászberényi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes járási ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.