Hírek
2012. November 09. 13:35, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Hoffmann Rózsa: nem fog összeomlani a magyar felsőoktatás

Nem fog összeomlani a magyar felsőoktatás, az állam egyelőre nem vonul ki belőle, az itt végzett munka pedig az országnak létszükséglete - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Budapesten sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.
A Népszabadság pénteki számában megjelent írás szerint a felsőoktatási törvény módosítása - amelyben az önfinanszírozó felsőoktatásnak nevezett modellt fektették le – 27 milliárd forintot vonna ki a területről.
Az államtitkár úgy fogalmazott: a pénteki sajtóban az erre vonatkozó kijelentések "részei annak a szokásos forgatókönyvnek, amikor előszeretettel festenek ördögöt a falra". Hozzátette: ismert ugyanakkor az a tény, hogy a kormány az egész felsőoktatási rendszert úgy akarja átalakítani, hogy az önfinanszírozó, önmagát eltartó és magas színvonalú legyen, és "kétségtelen, hogy a költségvetési források csökkennek a felsőoktatásban".
Hoffmann Rózsa felhívta a figyelmet arra: sok országban működik az, hogy a gazdasági élet szereplői és a felsőoktatásban résztvevők pénzéből működtetik ezt a rendszert. Hangsúlyozta, a Diákhitel 2. intézménye "nagyon komoly állami támogatással működik, tehát már csak ezért sem vonul és vonulhat ki az állam és a költségvetés a felsőoktatásból", mert ennek a pénzügyi konstrukciónak a kedvező kamata és a piaci kamata közötti különbséget az állam magára vállalta, és ez is az állami támogatás része.
Az oktatási államtitkár kiemelte, a felsőoktatást illetően "megfontolt, mérlegelő és számításokon alapuló döntéshozatalról van szó, ami eltart egy ideig". Megjegyezte, eddig is ismert volt már a Széll Kálmán-terv, valamint a nyáron benyújtott költségvetési törvény tervezete, ami érinti a felsőoktatást is.
Mint mondta, a kormánynak az a szándéka, hogy támogatja a műszaki és természettudományos képzéseket, az orvostudományi képzés hallgatói keretszámait sem áll szándékában csökkenteni, de "nagyon sok képzésből ki fog vonulni".
Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy a következő tanév hallgatói keretszámait illetően még nincs döntés, s arról évek óta a kormány határoz. A javaslat erre vonatkozóan ugyanakkor elkészült a Felsőoktatási Tervezési Tanács javaslatai alapján, mégpedig úgy, hogy figyelembe vették a munkaerőpiac igényeit - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.