Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben

Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének a Viktoria Plzen elleni mérkőzés második félidejében nyújtott játékra lesz szüksége a jó eredmény eléréséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök este sorra kerülő második fordulós meccsén Genkben.

A 45 éves ír szakember a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, minden találkozó más és más, ráadásul - mint mondta - az El-ben soha nincs könnyű összecsapás.

"A múlt héten a Plzennel szemben az első félidőben nem voltunk elég türelmesek, ez pedig nem tetszett, hiszen mindig elmondom a fiúknak, hogy akkor tudunk igazán jól játszani, ha nyugodtabban, kevésbé kapkodva futballozunk"
- fogalmazott a tréner. Hozzátette, a csehek ellen a második félidőben megmutatták a valódi karakterüket, s nemcsak a harcosság, illetve a küzdeni tudás miatt voltak jobbak, hanem azért is, mert megfelelő módon tartották meg a labdát.

"Csütörtök este ugyanígy kell játszanunk 90 percen keresztül, de ezt mondani mindig könnyebb, mint végrehajtani" - jelentette ki Keane.

A magyar bajnoki címvédő vezetőedzője hangsúlyozta, hogy a belga labdarúgásra jellemző módon a Genk is remekül hajtja végre az átmeneteket, ráadásul egy fiatal és energikus csapatról van szó.

"Láthattuk a Glasgow Rangers otthonában megnyert meccsük alkalmával, hogy milyen stílusban futballoznak, függetlenül attól, hogy emberelőnyben vannak-e, vagy 11 a 11 ellen. Ugyanakkor mi jó hangulatban utaztunk ide és nagyon jó mérkőzést tudunk játszani akkor, ha hozzuk azt a teljesítményt, amelyet a Plzen elleni meccs második félidejében"
- fogalmazott Keane. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a középpályás Naby Keitának volt egy apró sérülése, de kapott néhány nap plusz pihenőt és elutazott Genkbe a meccskerettel.

A ferencvárosi játékosokat a belga védő, Toon Raemaekers képviselte a sajtótájékoztatón, s arról is beszélt, hogy túl sokat nem tudott segíteni a szakmai stábnak a rivális elemzésénél, ugyanis a szokásos módon videóanyagokból készültek fel.

"Az biztos, hogy türelmesebbnek kell lennünk a labdával, ehhez ugyanis megvan a minőségi keretünk és képesek is vagyunk rá. A Plzen elleni első félidő legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem szükséges mindig a hosszú indításokkal próbálkoznunk" - nyilatkozta a 25 éves futballista. Hozzátette, nagy öröm a számára, hogy hazájában léphet pályára, emiatt várta is ezt a mérkőzést, amelyen a családja is jelen lesz a lelátón.

A Genk-Ferencváros találkozó 21 órakor kezdődik majd a 21 500 férőhelyes Cegeka Arénában.

Az összecsapás játékvezetője a görög Anasztásziosz Szidirópulosz lesz, a meccset pedig élőben közvetíti az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport

Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport

Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

2026. Február 01. 08:28, vasárnap | Sport

A Liverpool hátrányból fordítva verte a Newcastle-t