Hírek
2018. Március 05. 11:14, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Autókkal üzletelő adócsaló bandát kaptak el
A NAV gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el egy nyolc tatabányaiból álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek
- közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel. Hideg-Göblyös Rita tájékoztatása szerint a gyanúsítottak eleve a bűncselekmények elkövetésére alapított magyar és cseh cégeken keresztül hozták az autókat Magyarországra. Az uniós vásárlást belföldi beszerzésként tüntették fel, költségszámlákkal nem rendelkeztek, de a fiktív ügylet áfáját levonták fizetendő adójukból, bevételeiket viszont nem vallották be.
A NAV nyomozói 27 helyszínen tartott akcióban számolták fel a bűnszervezetet, házkutatásokat tartottak, lefoglalták a könyvelési iratokat, hamis számlákat. A költségvetési kár megtérülésére 224 millió forint értékű ingatlant zároltak, kocsikat és készpénzt foglaltak le.
A bűnszervezetet vezető férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mivel szökésétől lehetett tartani. Lakásából nyolc hamis okmány került elő, ezekkel leplezte személyazonosságát, amikor a korábban más hatóság kiszabott büntetés elől külföldre menekült és ott kivárta annak elévülését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Radnai Márk és Rost Andrea is kormánybiztos lesz
2026. Május 02. 15:00, szombat | Belföld
Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!
2026. Május 02. 14:00, szombat | Belföld
Tanács Zoltán: szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
Új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány viszonyában, olyan oktatási rendszert kell építeni, amely képes kinevelni a 21. század tudósait, szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
